Két mozaik egy térben
2009. november 10. írta: Kemény Katalin

Két mozaik egy térben

Az előző bejegyzésben bemutattam egy mozaikot, amely egy lakóház kétszárnyú bejárati ajtaja előtt kap majd helyet. Mint igértem, most megmutatom ennek a mozaiknak a "testvérét", amely vele egy térben, a konyhasziget burkolatául fog szolgálni.

A két mozaik számára fenntartott terület eltérő formájú. A tervezésnél természetesen alapvető szempont volt, hogy harmonizáljanak egymással.

Itt a két mozaik egymás mellé fektetve. A valóságban persze ennél jóval nagyobb távolság lesz közöttük.

És akkor mégegyszer a középmotívum egy kis súrló fényben : ) (ezt szeretem, mert ettől  plasztikussá válnak a darabok) persze a helyszínen kap majd egy szép fugát, ami ha jól van megválasztva, szintén kiemeli a formákat, de addig is, hagyatkozzunk a fényre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozaikos.blog.hu/api/trackback/id/tr171953351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zizizizi 2010.05.04. 22:23:39

Kedves Kata !
ezek az uj munkàk is nagyon szivhez szòlòak.
kàr hogy nincs egy szèp hàzam, hogy rendelhetnek.viszont mutogatom mindenkinek!
a visszafogott ,nem tolakodò mintàk fantasztikus mòdon keltik életre az anyagot!
azok "surlò" fények!!
tovabbi szép megrendeléseket kivanok
zizi

Lászlóné Böröcz 2013.05.07. 18:01:10

Ez nagyon tetszik!csak ilyen szépen megmunkált darabokból lehet elkészíteni vagy törött mozaikból is?