Mozaik kültérre
2010. november 17. írta: Kemény Katalin

Mozaik kültérre

Akik rendszeresen olvassák a blogot, azok megszokhatták, hogy időről időre felteszem az érdekesebb munkákat, különösen akkor, ha valamilyen apropója is van a dolognak. Ez a most frissen elkészült mozaik is ilyen.  

Az egyik érdekessége ez a legyező minta, amit már a klasszikus mozaikokon is megfigyelhetünk.

Például Theodorosz Methokhitész portréján is hasonló legyező minta szolgál hátterül. 

Ez egy nagyon szép mozaik az 1300-as évekből, Konstantinápolyból. Gondoltam, ha már eszembe jutott, ide is teszem -most így legyező ürügyén.

Egyéb részleteire is szívesen kitérnék, de nem akarok elszakadni témámtól, ami egy általam rakott mozaik, és még csak nem is T. Methokhitész megrendelésére.(Mint a Khóra templom alapítója, ő készíttette a dzsámi gyönyörű mozaikdíszítését, korának legjobb mestereivel dolgoztatva).

 

  Theodorosz Methokhitész portréja, 1300-1320 Konstantinápoly (Isztambul) Khóra-templom.

 Az általam készített legyezők ahogy azt a képek is mutatják hasonló elven, de jóval nagyobb darabokból készültek.

 Az igazi apropó, amiért ezt a munkát feltettem, az az, hogy általában beltérre szoktak mozaikot rendelni tőlem, pedig jó anyagválasztással, körültekintő tervezéssel kültéren is ugyan olyan létjogosultsága lehet egy mozaiknak, mint bent a lakásban.

 Az itt látható mozaik egy kapubejáró egyik oldalára készült, de kültéri mozaikot elhelyezhetünk teraszon, járdán, udvarunk egyéb betonozott területein is. Nagyobb felületeket is burkolhatunk így, de kürlehet a mozaik betétként is kültéri lapok közé.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozaikos.blog.hu/api/trackback/id/tr12450875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.